Van mostanában egy mindennapi kérdésünk.

Sokan jönnek hozzánk. Meghívottak, megcseteltek, utcáról betévedők. Örülnek, őrülnek, jönnek az álmok, az ötletek, és persze jön ez a kérdés: Mikor lesztek készen?

Ez a felvetés persze igencsak jogosnak tűnt akkor, amikor térdig jártunk az építkezési törmelékben - ezt az időszakot SITT HAPPENS néven nevezzük -, még akkor is simán érthető volt, amikor ugyanezt történt fűrészporral - talán ez lehetne a woodCSAK periódus -, mostanában azonban egyre inkább vezet a dolog valamiféle önmegfogalmazáshoz. Ugyanis ez a hely sosem lesz a szó klasszikus értelmében kész. Mert ez a hely nem egy kávéház lesz. És nem lesz színház sem. Ez a hely egy alkotótér. Nem akarjuk, hogy kész legyen, mert akkor már nem lesz izgalmas.

Persze, természetesen lesznek asztalok, meg székek, polcok is a pultban, sőt mosogatógép is kerül. Lesznek párnák is a székeken és nem hagyjuk ocsmánykodni az elbontott fal nyomait sem. De ettől még nem lesz kész. Ez a hely folyamatosan fog alakulni. Erre is, arra is, majd meglátjuk. Szándékaink szerint lesz egy alapvető tisztasága, nemcsak olyan hatósági módon, hanem átvitt értelemben is. Alap van, alap lesz. Az aktuális KÉSZ pedig a látogatóktól lesz. A festékfoltos képzőművészektől, a zenészektől, akik a falnak támasztják a gitárt, a rajzoktól, amiket majd az asztalokon hagytok, a könyvolvasóktól, akik itt felejtenek majd néhány olvasnivalót, az íróktól, akik nem felejtik, hanem hagyják, hogy olvassátok. Minden ember hozzátehet valamit, amitől még szebb és még jobb lesz. Szerethető, elgondolkodtató, örömteli, szomorúságos sötétbarna, kacagtató, merengető, de kész, az nem lesz soha.

Mert azt szeretnénk, hogy cselekvésre késztető, alkotásra inspiráló, közös táborhely legyen. CSAK úgy.