Vasárnap.

A péntek-szombati őrület után igyekszem rendezni magamat és a helyet. Kevés volt a 3 óra alvás, de mivel a Politechnikumban felújítás folyik, CSAK hozzánk tud jönni a fizika fakultációs csapat, tehát nem jutott több a pihenésből. ( Itt is szeretném kifejezni a nagyrabecsülésemet és köszönetemet Somogyi Ágotának, a srácok - mert lányok nem voltak - fizika tanárának, aki feláldozta értük a fél vasárnapját. Az utolsó szünetnapot! )

És délben derült ki, hogy a nagyfiam jóbarátja, Dani, Angliába megy. Hosszú időre, nem tudni meddig. És szeretnék elbúcsúztatni és CSAKis itt, hiszen szeretnek idejárni, játszani, bújócskázni, zumba helyett zombizni. Ilyenre nem lehet nemet mondani, akkor sem, ha karikás szemmel ostorozom majd magam hétfő reggel.

Már délután hallottuk, hogy valami dal készül. Én ilyenkor meghatódom. Hogy megadják a módját, hogy tesznek érte. Igen, tizen-huszon éveik határán billegőkről beszélünk, akik állítólag ilyenek, meg olyanok. Szerintem meg olyan klasszak! Érdeklődőek, figyelmesek, frissek, bájosak. Szóval készülődött a dal. Hangszerek szerencsére voltak, hiszen rendszeresen itt próbál nálunk Csaba és Lóci bandája, a The.

Estére megérkezett a csapat. Megjöttek, kártyáztak, zsivajogtak, ahogy szoktak. Én tettem a dolgom, próbáltam ébren maradni, közben meg motoszkált bennem a kérdés, hogy mégsem lesz dal, rosszul értettem a délutáni hangfoszlányokat?

Aztán CSAK meglett, éjfél felé hallottam, hogy hangolják a gitárokat, úgyhogy futottam elbújni. Azért, hogy láthassam, de mégse zavarjam őket azzal, hogy ezt tudják. Egyébként imádok leskelődni. Muszáj dolgokat kívülről is néznem. Persze jó szándékkel, szeretettel, kíváncsisággal teszem csak - és közben reménykedem, hogy nem ugyanígy kezdte Jolán néni, házunk ráncos spionja.

Sikerült találnom egy helyet, ahol nem vehettek észre. Kezdő taktusok, aztán ezt hallom:

Hogyha a CSAK-ban 8-kor tali, 9 körül már itt is van Dani. Ó, Dani!

És döbbenten állok, míg ők folytatják, hogy dalban vagyunk! Hogy kérem szépen ez működik!!! Hát, ezt akartuk! Nem dalban lenni, mint az EMKE, szemben a Nemzetivel, vagy a Horváth-kert, ugye Budán. Szóval dalban lenni nem készültünk, de köztudatban lenni, emlegetettnek lenni határozottan akartunk. Mert ettől lehet közösség egy közösség. Hogy jönnek, cselekszenek, alkotnak és beszélnek - ha dalban, hát abban - erről. Mert itt örömet találtak.

Köszönöm, fiúk! Ez volt az én nagy örömöm aznapra. Gelencsér Dani téged pedig visszavárunk! Vigyázz magadra!